Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2018

Bio vagy Öko - mi a különbség?

Manapság eléggé elterjedtek a biotermékek, és egyre többen vásárolnak tudatosan bioboltokban. Amellett hogy egészségesek több más pozitív tulajdonsággal rendelkeznek. Nem tartalmaznak vegyszereket, finomak és nagy a választék. A többségük viszont mondhatni luxusterméknek számítanak a piacon, néhányért pedig elég borsos árat kell fizetni. Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogy mi a különbség a bio és az öko gazdaság között, és más termékekről is ejtek néhány szót. Kezdjük azzal, hogy ami bio nem feltétlenül öko. Hogy ez mit jelent? Bio terméknek azt nevezzük, mely semmilyen vegyszeres kezelésen nem esett át. Ezzel szemben az öko termék az, amelynek az előállítása és szállítása során is törekedtek arra, hogy környezetkímélő technológiát használjanak. Látszólag teljesen más mind a kettő, de általánosságban ki lehet jelenteni, hogy minden öko termék bio is egyben, de nem minden bio termék öko. A biotermékek ugyanis rengeteg utat tesznek meg a gyártótól a tálig . Nem csak a szállítá