Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A minimalizmus hangja

2018. szeptemberének első napján olvastam egy könyvet, mely megváltoztatta az addigi elképzelésemet a világról. A könyv címe Minimalisták volt. A könyvre egy nyári kiárusítás alkalmával bukkantam rá, amikor az elázott borítója miatt 300 Ft-ért juthattam hozzá. Ez a 300 Ft-os könyv pedig megváltoztatta az életemet. Kezdve azzal, hogy rengeteg mindenen elgondolkoztatott: az  életvitelemről, a vásárlási szokásaimról, a kapcsolataimról és a munkámról is. 20 évesen eljutottam oda, hogy kiégtem. Utáltam azt, amit mindennap csinálok. Gyűlöltem az óráimat, és az egyetemet ahova be kellett járnom, nem találtam örömet a munkában. Ami korábban örömet szerzett (sport, olvasás, festés) súlyos teherként nehezedett a vállamra. Nem tudtam beosztani jól az időmet, habár én azt képzeltem, hogy egészen tűrhető időbeosztásom van. Tanultam, dolgoztam, főztem, sportoltam, olvastam és még a barátaimra is jutott időm egyszer-kétszer a héten. Csakhogy ennek ellenére feszült, kialvatlan, depressziós és s
Legutóbbi bejegyzések

Bio vagy Öko - mi a különbség?

Manapság eléggé elterjedtek a biotermékek, és egyre többen vásárolnak tudatosan bioboltokban. Amellett hogy egészségesek több más pozitív tulajdonsággal rendelkeznek. Nem tartalmaznak vegyszereket, finomak és nagy a választék. A többségük viszont mondhatni luxusterméknek számítanak a piacon, néhányért pedig elég borsos árat kell fizetni. Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogy mi a különbség a bio és az öko gazdaság között, és más termékekről is ejtek néhány szót. Kezdjük azzal, hogy ami bio nem feltétlenül öko. Hogy ez mit jelent? Bio terméknek azt nevezzük, mely semmilyen vegyszeres kezelésen nem esett át. Ezzel szemben az öko termék az, amelynek az előállítása és szállítása során is törekedtek arra, hogy környezetkímélő technológiát használjanak. Látszólag teljesen más mind a kettő, de általánosságban ki lehet jelenteni, hogy minden öko termék bio is egyben, de nem minden bio termék öko. A biotermékek ugyanis rengeteg utat tesznek meg a gyártótól a tálig . Nem csak a szállítá

JOY-Napok minimalista szemmel

2018 novemberében újra elstartol a JOY-napok című leárazási láz, melyet idén meg fogok próbálni kihasználni. Még a Glamour-napok őrületeit sem pihentük ki, de már itt a nyakunkon a Black Friday és a karácsonyi őrület. Azonban előtte egy kis bemelegítésnek nem árt ha már november második hetében elkezdjük szórni a pénzt. Ez a bejegyzés azonban nem a pénz szórásáról, hanem a hasznos és haszontalan dolgok szétválasztásáról szól. A minél nagyobb hatékonyság végett előkészültem a hétvégi leárazásokra. Ez a következő jelentette: 1. Átnéztem azokat a tárgyakat, melyeket jelenleg birtoklok. A dobozos módszer óta jó sok mindentől megszabadultam, de így is akadnak dolgok, melyeket nem használok rendszeresen. 2. Írtam egy gyors listát azokból a dolgokból, melyek kifogyóban voltak. Ez többnyire tusfürdőt, mosogató szereket, wc papírt, élelmiszert, új fülhallgatót, konyhai gépet és kávét jelentett. Az előbbiekből szigorúan csak azok kerültek fel a listára, melyek végleg kifogynak ezen a héten. E

A kevesebb több, és beindult a 'Saját konyha project'

Azt vettem észre magamon az utóbbi pár hétben, hogy minél kevesebb tárgyat birtoklok, annál kevesebb tárgyra van szükségem. Hogy ezt jobban megértsétek álljon itt egy példa, melyet saját bőrömön tapasztaltam meg. 2018. október első hetében összepakoltam az összes körömlakkomat, szépészeti szeremet és sminkemet, amiket feleslegesnek éreztem. Ahogy már megszoktátok tőlem, most is egy dobozba rendeztem el ezeket a dolgokat. Az összes körömlakkom, egy pirosító, egy barnító, egy highlighter és egy szemkörnyék ápoló ment a kis tárolóba. Előbbieket az unokatestvéremnek passzoltam át, aki nagyon örült az új színeknek, az utóbbit az anyukájának. A sztori itt még nem ért véget, mert hazaérve észrevettem a polcomon árválkodó körömlakk lemosót, ami jobb híján a szobatársam polcán találta magát. Tehát újabb dolgoktól szabadultam meg annak köszönhetően, hogy lemondtam pár dologról. Mit nyertem ezzel? Egyrészt boldoggá tettem egy kislányt. Másodrészt időt spóroltam magamnak, ugyanis rengeteg i

Ezt nem vettem a Glamour-napokon

2018. október első hetében tudatosult bennem, hogy ismét elérkeztünk az évnek abba a szakaszába, amikor sorra jönnek a nagyobbnál nagyobb leárazások, kedvezmények és kiárusítások. A minimalizmust pedig nehéz összeegyeztetni egy olyan nagy eseménnyel, mint a Glamour-napok (kivéve, ha nem valami szuper hasznos dologra költöm el a pénzem). A beteges vásárlási mániámról pedig még mindig nem igazán sikerült leszoknom, így volt egy egész hetem, hogy kitaláljam azt, hogy hogyan fogom elkerülni a plázákat és a bevásárló központokat.  Tavaly ilyenkor a sok kupon és a kedvezmények részegítően hatott rám. A magazinból már jóval az esemény előtt kivágtam a kis kuponokat, elmentem megnézni az összes üzletet és az árukészletüket még szeptember közepén, majd csütörtökön a barátnőimmel nekivágtam a bolttúrának.  Idén már annyival beljebb voltam (a minimalizmusnak köszönhetően), hogy az összes magazin előfizetésemet lemondtam. Plázába se nagyon voltam, ezért eshetett meg az, hogy csak az ismerőseim

Tizedik nap

A 2018. szeptember 12.-ei nap ugyanúgy indult, mint az eddigiek. Az ébresztő berregésére keltem, kávéztam, elágyaztam, fogat mostam, a dobozaimból kivettem egy ruhát és felöltöztem. Boldog tudatlanságba léptem át a munkahelyem ajtaját. Bent azonban elszabadult a pokol. Mindenki tőlem akart mindent. Csináljam meg ezt, csináljam meg azt, ja és amazt is ideje lenne elkezdeni. A nap végére úgy éreztem magamat, mint egy kifacsart citrom, amit aztán jól megrágtak és ki is köptek. Így vonszoltam le magamat az edzőterembe. Biciklizés közben jött az SMS barátnőmtől (és egyben lakótársamtól), hogy itthon van. Nagyon megörültem, ott hagytam csapot-papot és futottam haza. Rendkívül boldog voltam, hogy végre láthatom, és beszélhetek vele. Az utóbbi időben nem nagyon tartottuk a kapcsolatot, mivel Ő a barátjánál lakik éppen. Néha felhíjuk egymást, és akkor tudunk beszélni 10 percet, de alapvetően mind a ketten mindig rohanásban vagyunk. Messengeren nem igazán kommunikálunk, mert annyira van időnk

A taposómalomról

A 2018. szeptember 11.-ei napot ha jellemeznem kellene azt mondanám: "vissza a taposómalomba". Amikor elkezdtem a minimalizmus felé kacsintgatni megemlítettem egy bejegyzésben, hogy mennyire stresszes és ideges vagyok a munkahelyem miatt. Amivel hosszútávon kellene valamit kezdenem, de az időbeosztásom annyira sűrű, hogy néha arra nem marad időm, hogy két dolog között elmenjek a mosdóba, igyak egy kis vizet, esetleg ebédeljek. A legrosszabb az, hogy tudom: ha megszerzem a diplomát még inkább le leszek terhelve. Ha ez nem lett volna elég, akkor szeptember lévén az egyetem is bejött a képbe és vele együtt az eszméletlen mennyiségű gyakorlatok is. Amikről így első héten sikeresen lemaradtam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bementem a munkahelyre reggel és szomorúan konstatáltam, hogy amit terveztem csinálni, azt nem fogom tudni ezen a napon elkezdeni. Tehát bevállaltam egy sokkal összetettebb és több időt/koncentrálást igénylő feladatot. Amivel persze megcsúsztam, így idegeskedt

Nyolcadik nap

2018. szeptember 10.-én eljött a várva várt pillanat: megkezdtem a második évemet az egyetemen. Annak ellenére, hogy nagyon vártam, jóformán hidegzuhanyként ért az első órán elhangzott követelményrendszer. Annyira, hogy majdnem elsírtam magam, hogy nem fogom tudni teljesíteni a tantárgyamat. Reggel érdekes módon új ruhát nem vettem ki a dobozokból, viszont mivel randim volt délután, előkerültek a sminkes dolgaim. Nagyjából két és fél hónapja nem hordok sminket, mert egyszerűen nem volt elég motivációm arra, hogy mindennap felmázoljam az 5 kilós vakolatot az arcomra. Ma eljött ez a nap is, de a korábbi önmagamhoz képest viszonylag visszafogottam az ecsetemet. Egy kis szemceruza, alapozó, szemöldökceruza és már kész is voltam. Napközben aztán a bőröm megérezve, hogy mit kentem rá, szépen lassan elkezdett haldokolni. Ami nem merült ki annyiban, hogy az orrom hámlott, hanem öt hatalmas nagy pattanás is előbukkant a bőröm alól. Este a sminklemosó tej és pamacs mellé elő kellett vennem a