A minimalizmus hangja

2018. szeptemberének első napján olvastam egy könyvet, mely megváltoztatta az addigi elképzelésemet a világról.

A könyv címe Minimalisták volt. A könyvre egy nyári kiárusítás alkalmával bukkantam rá, amikor az elázott borítója miatt 300 Ft-ért juthattam hozzá. Ez a 300 Ft-os könyv pedig megváltoztatta az életemet. Kezdve azzal, hogy rengeteg mindenen elgondolkoztatott: az életvitelemről, a vásárlási szokásaimról, a kapcsolataimról és a munkámról is.

20 évesen eljutottam oda, hogy kiégtem. Utáltam azt, amit mindennap csinálok. Gyűlöltem az óráimat, és az egyetemet ahova be kellett járnom, nem találtam örömet a munkában. Ami korábban örömet szerzett (sport, olvasás, festés) súlyos teherként nehezedett a vállamra. Nem tudtam beosztani jól az időmet, habár én azt képzeltem, hogy egészen tűrhető időbeosztásom van. Tanultam, dolgoztam, főztem, sportoltam, olvastam és még a barátaimra is jutott időm egyszer-kétszer a héten. Csakhogy ennek ellenére feszült, kialvatlan, depressziós és stresszes voltam.

Állandóan úgy éreztem, hogy a pénz melyet megkeresek túlságosan is kevés ahhoz, hogy minőségi életet tudjak élni. Ezzel szemben szinte mindennap jártam plázába és minden hétvégén tartottam egy nagy bevásárlást (és nem az élelmiszerek osztályon). Közben egyre több polcra és tároló helyre volt szükségem, hogy valahol tartani is tudjam ezeket a dolgokat. Bár mindig rendet tartottam magam körül és nem volt két egyforma dolgom, mégis rengeteg felesleges holmim akadt, amit csak pakolgatta. egyik polcról a másikra.
A lakótársaimnak látszólag sokkal több dolguk volt, de ha ránéztem a polcukra, őszintén a dolgok 10-15 %-át én ajándékoztam nekik, mert annak ellenére, hogy le volt akciózva vagy 2 in 1 csomagban olcsóbban jutottam hozzájuk, nem volt szükségem még egy tusfürdőre (melyre amúgy is allergiás vagyok), még egy tollra (ami piros, tehát teljes mértékben haszontalan), még egy szalvétatartóra (egy háztartásban amúgy is elég egy gusztustalan zöld színű).

A legtöbb ember, akivel munkán vagy az egyeteme kívül találkoztam, az is vagy a csoporttársam vagy a munkatársam. Ezen kívül nem sok közös van bennünk. Az igazán jó barátaimmal a távolság miatt nem igazán tartottam a kapcsolatot. Mert ugyan szép dolog az internet, de a mai világban, ha az ember nem használja rendszeren a facebookot, akkor olyan, mintha nem is létezne. Van, hogy az egyetemi tanáraim is a felületen keresztül kommunikáltak velünk ahelyett, hogy írnának egy rendes e-mailt. Arra hivatkozva, hogy a diákok inkább az előbbit, mint az utóbbit használják. Az senkit sem érdekelt, hogyha az 300 ember közül te vagy az egyetlen, akinek nincs letöltve az applikáció az okostelefonjára.

Tehát még mindig 20 évesen, egyetemi hallgatóként, dolgozó nőként, boltkórosként, depressziós emberként nekivágtam, hogy átszervezzem az életemet.

Ehhez egy drasztikusabb módszert választottam. Bedobozoltam az összes tárgyat, amit magaménak tudhattam. A ruháimat, a könyveimet, a konyhai eszközöket, a fogkefét, az összes pipere cuccomat, a fényképeimet és minden más dekorációs elemet. A következő 30 napban pedig kizárólag azt csomagolom ki, amit használok is. Az egy hónap leteltével pedig minden mást, ami a dobozokba marad egyszerűen kidobom, elajándékozom vagy eladom.