Doboz

A 2018. szeptember 12.-ei nap ugyanúgy indult, mint az eddigiek. Az ébresztő berregésére keltem, kávéztam, elágyaztam, fogat mostam, a dobozaimból kivettem egy ruhát és felöltöztem. Boldog tudatlanságba léptem át a munkahelyem ajtaját. Bent azonban elszabadult a pokol. Mindenki tőlem akart mindent. Csináljam meg ezt, csináljam meg azt, ja és amazt is ideje lenne elkezdeni. A nap végére úgy éreztem magamat, mint egy kifacsart citrom, amit aztán jól megrágtak és ki is köptek. Így vonszoltam le magamat az edzőterembe. Biciklizés közben jött az SMS barátnőmtől (és egyben lakótársamtól), hogy itthon van. Nagyon megörültem, ott hagytam csapot-papot és futottam haza. Rendkívül boldog voltam, hogy végre láthatom, és beszélhetek vele. Az utóbbi időben nem nagyon tartottuk a kapcsolatot, mivel Ő a barátjánál lakik éppen. Néha felhíjuk egymást, és akkor tudunk beszélni 10 percet, de alapvetően mind a ketten mindig rohanásban vagyunk. Messengeren nem igazán kommunikálunk, mert annyira van időnk

A 2018. szeptember 11.-ei napot ha jellemeznem kellene azt mondanám: "vissza a taposómalomba". Amikor elkezdtem a minimalizmus felé kacsintgatni megemlítettem egy bejegyzésben, hogy mennyire stresszes és ideges vagyok a munkahelyem miatt. Amivel hosszútávon kellene valamit kezdenem, de az időbeosztásom annyira sűrű, hogy néha arra nem marad időm, hogy két dolog között elmenjek a mosdóba, igyak egy kis vizet, esetleg ebédeljek. A legrosszabb az, hogy tudom: ha megszerzem a diplomát még inkább le leszek terhelve. Ha ez nem lett volna elég, akkor szeptember lévén az egyetem is bejött a képbe és vele együtt az eszméletlen mennyiségű gyakorlatok is. Amikről így első héten sikeresen lemaradtam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bementem a munkahelyre reggel és szomorúan konstatáltam, hogy amit terveztem csinálni, azt nem fogom tudni ezen a napon elkezdeni. Tehát bevállaltam egy sokkal összetettebb és több időt/koncentrálást igénylő feladatot. Amivel persze megcsúsztam, így idegeskedt

2018. szeptember 10.-én eljött a várva várt pillanat: megkezdtem a második évemet az egyetemen. Annak ellenére, hogy nagyon vártam, jóformán hidegzuhanyként ért az első órán elhangzott követelményrendszer. Annyira, hogy majdnem elsírtam magam, hogy nem fogom tudni teljesíteni a tantárgyamat. Reggel érdekes módon új ruhát nem vettem ki a dobozokból, viszont mivel randim volt délután, előkerültek a sminkes dolgaim. Nagyjából két és fél hónapja nem hordok sminket, mert egyszerűen nem volt elég motivációm arra, hogy mindennap felmázoljam az 5 kilós vakolatot az arcomra. Ma eljött ez a nap is, de a korábbi önmagamhoz képest viszonylag visszafogottam az ecsetemet. Egy kis szemceruza, alapozó, szemöldökceruza és már kész is voltam. Napközben aztán a bőröm megérezve, hogy mit kentem rá, szépen lassan elkezdett haldokolni. Ami nem merült ki annyiban, hogy az orrom hámlott, hanem öt hatalmas nagy pattanás is előbukkant a bőröm alól. Este a sminklemosó tej és pamacs mellé elő kellett vennem a

2018 szeptember második hétvégéjén be kellett mennem dolgozni. Ami sem a kedélyállapotomon, sem a munkamorálomon nem javított. Annyira rossz kedvem volt, hogy legszívebben pizsamában, egy köntöst magamra terítve kúsztam volna be a laborba. Ettől az állapottól csak az tartott vissza, hogy a otthonom és a munkahelyem közötti jelentős távolságot tömegközlekedésen kellett megtennem. Szombaton barátnőmmel találkoztam munka után, így valami értelme is lett ennek a napnak. Beszélgettünk, ettünk, ittunk, azaz: jól megvoltunk. A dobozokból kiszedtem egy sampont és egy balzsamot, és odaadtam neki. Két héttel ezelőtt vettem a termékeket, de mind a kettő hajdúsítós volt, és mivel rengeteg hajam van ezért szinte ablakon kidobott pénz volt a rájuk költött 2000 Ft. Ez is jól mutatja azt, hogy az akciók és kuponok szenvedélybetege vagyok. Miért jelen időben fogalmaztam? Annak ellenére, hogy lassan egy hete minimalistaként élek (tekintsünk el a pár nappal ezelőtti botlásomról), a kuponok még mindig

Szeptember 5.-én egy pár fehérneműn és egy pólón kívül semmit sem vettem elő a dobozokból. Amit én magam is furcsáltam. Egyszerűen nem volt másra szükségem. Ugyanakkor kezdtem rosszul érezni magamat a sok doboz láttán. Ha tényleg ennyire kevés dologra van szükségem, akkor mégis miért van ennyire sok holmim? Megdöbbentő felismerés volt, hogy mennyire nem használom a tárgyaimat. Nincs szükségem a hatodik fajta tusfürdőre, a sokadik farmernadrágra (ami egyébként szűk és fáj benne mindenem), a sok pulóverre, a szoknyáimra, a cipőimre, a rengeteg táskámra. Szeptember 6.-án aztán váratlan kedélyváltozás állt be nálam. Ekkor éreztem először azt, hogy meg lesz az előző napok böjtölésének az eredménye. A dolgon az sem segített, hogy elmentem plazmát adni a Corvinhoz, és onnan már egy köpésre van a pláza. A plusz pénz és a leértékelések mámorítóan hatottak rám. Nem vagyok rá büszke, de ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy vásároltam egy ruhát. Amivel az a tervem, hogy szétszed

2018. szeptember 4.-e van, a második nap, amikor megpróbálok minimalista lenni. Mostanra eljutottam arra a felismerésre, hogy bár a háztartási eszközeim és a ruhatáram selejtezése egy jó kezdet, lehet a hozzáállásomon is változtatnom kellene néhány dologgal kapcsolatban.  Nem mondanám hirtelen felindulásból elkövetett tettnek, de ma elajándékoztam 5 könyvemet, melyek közül kettőt már olvastam (nem tetszett), és a maradék háromhoz kedvem sem volt. Nagy könyvmoly révén eléggé nehéz volt elengednem őket, de beláttam, hogy semmi értelme nincs megtartani csak azért, hogy a szekrényen porosodjanak. Emellett kitettem pár magazint a papírgyűjtéses kupacunkba (mert szelektíven gyűjtünk mindent, ami valamilyen formában visszaváltható, de erről majd egy későbbi bejegyzésben). Csak pár Runner's World maradt, melyektől nem tudtam megválni, mert új edzésterven dolgozom és a magazinokból merítek kellő motivációt.  A mai reggelem úgy indult, hogy rengeteg holmit kiszedtem a dobozaimból. Kezdte

2018. szeptember harmadik napja van, az első nap, amikor megpróbálkozok egy fajta minimalista életet élni. A tegnapi elrámolás közben hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy mennyi mindenből milyen sok dolgom van. A saját csodálkozásomnál sokkal nagyobb volt a szobatársaim meglepődése. Ugyanis eddig azt hitték: ŐK a gyűjtögetők. Szó, ami szó: nekik sincs valami kevés holmijuk. A különbség az, hogy míg én szépen rendben tartom a tárgyakat, ők szétdobálnak mindenfélét. Ha pedig szökő évente egyszer megpróbálnak rendet rakni a motyójuk között, akkor is úgy néz ki, mint előtte. Én ezzel szemben mindent felcímkézve, ABC sorrendben tartok. Annyira megszállottja vagyok a rendnek, hogy ha az USA-ban élnék a TLC-s műsorkészítők azonnal rohannának hozzám filmet forgatni. Ha jobban belegondolok nincs is nagy különbség a gyűjtögetők és a rendszerezők között. Mindössze talán annyi, hogy míg az előbbi csoport ezt nyíltan fel meri vállalni, és a nagyvilág szeme láttára él a rendezetlen lom-hegyeke

Mai első dilemmám a dobozok és köztem játszódott le. Reggel, mikor felkeltem mindenképpen inni szerettem volna egy csésze kávét, azonban hirtelen a bőség zavarával kellett szembenéznem. Eddig nem is tudatosult bennem, de ma reggel kiderült, hogy négy féle lehetőség közül választhattok, ha kávézni akarok. Először is volt egy pár darabos 3 in 1-ben porom, másodszor az Krups gép és a bele való kapszulák (az espressotól kezdve a medvecukroson át a mézes-meggyesig), harmadszor az Omnia-s mokkám (amihez egyből három kotyogó és egy hatalmas masina is dukált) és végül a Davidoffos instant kávé. Én hősiesen eldöntöttem, hogy először megpróbálom meginni a porok nagy részét, aztán majd szépen lassan haladok míg el nem használom az összes kávét. Elő is halásztam egy bögrét, na meg persze a vízforralót, amivel utána sikerült a vizet forralásig melegítenem, így jött a következő bögre előkotrása is. A következő kört akkor tettem a dobozaim között, amikor rájöttem, hogy kiskanálra is szükségem lesz.

2018. szeptemberének első napján olvastam egy könyvet, mely megváltoztatta az addigi elképzelésemet a világról. A könyv címe Minimalisták volt. A könyvre egy nyári kiárusítás alkalmával bukkantam rá, amikor az elázott borítója miatt 300 Ft-ért juthattam hozzá. Ez a 300 Ft-os könyv pedig megváltoztatta az életemet. Kezdve azzal, hogy rengeteg mindenen elgondolkoztatott: az  életvitelemről, a vásárlási szokásaimról, a kapcsolataimról és a munkámról is. 20 évesen eljutottam oda, hogy kiégtem. Utáltam azt, amit mindennap csinálok. Gyűlöltem az óráimat, és az egyetemet ahova be kellett járnom, nem találtam örömet a munkában. Ami korábban örömet szerzett (sport, olvasás, festés) súlyos teherként nehezedett a vállamra. Nem tudtam beosztani jól az időmet, habár én azt képzeltem, hogy egészen tűrhető időbeosztásom van. Tanultam, dolgoztam, főztem, sportoltam, olvastam és még a barátaimra is jutott időm egyszer-kétszer a héten. Csakhogy ennek ellenére feszült, kialvatlan, depressziós és s